Orvvadászatra használt eszközöket, lőfegyvert foglaltak le

Pásztó, 2012. július 13. (DHKM) - A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt és őrizetbe vétele mellett egy 39 éves mátraszőlősi férfi ellen - írja közleményében a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Július 11-én a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére telefonon érkezett egy bejelentés, ami szerint Mátraszőlős községhez tartozó erdőrészben egy magaslesen – feltehetően illegálisan tartott – lőfegyvert találtak, amivel ismeretlen személyek minden bizonnyal orvvadászatot folytattak.
Tekintettel arra, hogy a bejelentés alapján felmerült a fegyveres elkövető elfogásának lehetősége, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság, valamint a Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ bevonásával ellenőrizték a magaslest Mátraszőlős külterületén. Az ellenőrzés során valóban találtak egy illegálisan tartott és átalakított, hangtompítóval felszerelt lőfegyvert, amelyet lefoglaltak.
A beszerzett további információk alapján több személy vált érintetté az ügyben, akiknek lakhelyén több településen – Mátraszőlősön, Szurdokpüspökiben, Pásztón – házkutatást tartottak. Ezek során lefoglalásra kerültek engedély nélkül tartott lőfegyverek, hangtompítók, nagy mennyiségű lőszer és egyéb haditechnikai kiegészítő eszköz, valamint vadászathoz kapcsolódó egyéb szerszámok. A házkutatások során előkerült még 200 kilogrann fagyasztott vadhús is, amelynek eredete vizsgálat tárgyát képezi
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás egy 39 éves mátraszőlősi férfi ellen, akinek előzetes letartóztatását kezdeményezi a hatóság. A nyomozás jelenleg fegyverszakértő bevonásával folyik.